Évek óta foglalkoztató téma, hogy lehet az Úr közelében lenni, hogy lehet Vele kapcsolatba kerülni. Egyedül töltött óráim egyikében csodálkoztam rá arra, hogy elég megszólítani Őt, és utána minden jön. Mintha a szívemben szólítana meg és belső ajkak által jönnének a szavai. Kedves, bátorító szavai elérnek a legszomorúbb pillanataimban is, és ez a fajta hangulat hamar átváltozik nyugalmas, békességgel teli idővé. Hallani azt, hogy bukdácsolásomban még jelentősebben megmutatja önmagát. Így letehetett egyszülött fia keresztjének cipelésekor is. Ment, tűrte a fájdalmat, és mivel őszinte szívvel bízott a Mennyei Atya jóságában nem volt szíve feladni a rábízott feladatot.
Nehéz persze minden egyes pillanatban felismerni mit akar kihozni Isten belőlem, de ha egy pillanatra is kezébe ajánlom életemet, Ő ezt sokszorosan megjutalmazza. Hadd vegyem példaként azt, amikor munkahelyen alig látszom ki a teendők mögül. Benső hangommal, vagy gyengédebb hanggal megszólítom. Azon nyomban cselekszik, gondomat viseli. Erőt ad, ami az úton maradáshoz szükséges, majd pedig a szabad ég alatt tekintetem felfelé, az ég irányába emeli, hogy rácsodálkozhassak végtelen szeretetére. Lám a nap 24 órájában jelen tud lenni, olykor észrevétlenül. Nappal, amikor gürizik az ember a kenyéréért, vagy a tanulmányok elsajátításáért, akkor természetesnek vesz folyamatokat, holott nem minden természetes, ami adatott. Kilépve a munkahely/iskola kapuján egyfajta visszatekintés mégis ott motoszkál, hogy valami felsőbb hatalom ma is mellette állt.
Legbensőségesebb ima számomra az, amikor hálát adhatok mindenért, amivel az adott napon/héten megajándékozott az Úr. Hálát adni tudok szóval, dallal, hangszerrel, szívem ujjongásával, és arcom derűjével, vagy éppen laptopom billentyűzetével is. Számtalan módja annak, hogy köszönjem meg Istennek a tőle kapott ajándékait. Valójában egy ember egész életében imádkozik, amíg dobog a szíve. Utána pedig a lélek nyelvén kommunikálnak a még itt élő hozzátartozóiikkal. Néhány éve, amikor édesanyám visszaadta a lelkét a Teremtőnek nagyon elszomorodtam. Aztán amikor tudatosult bennem, hogy Isten ölelő karja várta magához, akkor valamelyest megnyugodtam, és lecsillapodtam.
Ima – Isten MA – mondhatnám ezt is. Isten minden nap ad egy mát, hogy szerethessük, beszélhessünk vele. Mai világ rohanásában nehéz esetenként kivitelezni, de kellő elszántsággal semmi sem lehetetlen. Legyen napi egy, vagy pár percem találkozni az Atyával, aki sosem sajnálja ránk szánni idejét. Zárásul hadd említsem meg a legrövidebb imát, amit a nap bármely időszakában ellehet morzsolni:
KÖSZÖNÖM.
Somodi Nándi írása
