Nagypénteken a templomokban a lecsupaszított oltár, a tabernákulum nyitott ajtaja emlékeztet bennünket arra, hogy Jézust elszakították tőlünk. Egész éjszaka keresték ellene a legfőbb vádat, hogy halálra ítélhessék. Közben pedig leköpdösték, megütötték. Napkelte után pedig elkezdődik a kirakatper, majd a keresztút és a megfeszítés.
Ezen a napon sokan névvel, de a legtöbben névtelenül állnak az események középpontjában, perifériáján. Más – más személyiségek, még is részesei a Passió történetének. Ilyenkor belehelyezkedünk mi is a történetbe, de nem mindegy melyik karaktert öltjük magunkra. Kinek a cselekedeteivel tudunk azonosulni leginkább?
Lehet, hogy a megrémült, gyáva apostolok állnak közel hozzám? Akik a csodákban, ünneplésekben mint legfőbb bizalmi emberek sorakoztak fel Jézus mellett, de a legsötétebb órákban inkább megfutamodtak.
Pedig mennyire szükséges lett volna Pilátus udvarában az erős férfi hangokra, amikor Jézust kellett kiáltani Barabbással szemben.
Mekkora erőt adott volna Jézusnak a Golgotáig tartó útjára az, ha valamelyik tanítványa vitte volna vele együtt a keresztet. De csak János, a szeretett tanítvány van ott….
Lehet, hogy Péter apostol viselkedésében találom meg önmagamat? A kőszikla. Jézus egyik legnagyobb reménysége. Sokat bízott rá, pedig ismerte bátortalanságát is. A három alkalommal történő megtagadás bebizonyította, hogy kapcsolata a Mesterrel felületes.
Testi épségét jobban félti, mint Jézus iránti hűségét.
Ha megkérdezik tőlünk a munkahelyünkön, hogyan töltjük az ünnepeket, nem biztos, hogy említeni fogjuk a szertartásokon való részvételt. Amikor hitbeli kérdések merülnek fel egy beszélgetésben az életről, a családról, Istenről, mennyire teszek tanúságot hitemről? Komoly erkölcsi kérdésekben (párkapcsolat, tisztaság stb..) hiteles tanácsot adok gyermekeimnek? Lehet, hogy legtöbben Péterek lennénk?
De vannak negatív figurák is az Evangéliumban. Ott Pilátus, aki engedett a tömeg nyomásának, pedig meggyőződéssel vallotta, hogy Jézus ártatlan. Viszont a nép szava erősebbnek bizonyult, a helytartó is meghajolt akaratának. Tényleg ilyen a világ? A többség akarata el tudja nyomni a józan ész és a szív szavát? Kénytelenek vagyunk feladni elképzeléseinket, hitünket a többség elvárásának engedelmeskedve? Legbelül tudjuk a választ: NEM, de cselekedeteink mégis a legkisebb ellenállás felé mozdulnak el, közben pedig nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan jól döntünk/cselekszünk, mert mások is hasonló képen tesznek.
A „főszereplők” mellett ott áll a bámészkodó tömeg, azok, akiknek minden mindegy. Azok akinek csak kenyér és cirkuszi látványra van szükség. Legyen az gladiátor viadal, olimpia vagy keresztre feszítés. Mindegy, csak történjen valami. 2000 év alatt az emberi mentalitás nem sokat változott. Ma sem működik a többségi társadalom másképpen. Ha szervezünk egy lelki programot a plébánián egy páran buzgalomból, érdeklődésből eljönnek, de ha úgy hirdetjük meg, hogy az est végén fogadás lesz, egy kis borral, már létszámában gyarapodó hallgatóságra számíthatunk. Népünk mindennapi életében jól látszanak ezek a beidegződések, ezért is vagyunk a fesztiválok, a vásárok hazája. Mert kenyér és cirkusz nélkül identitás válságba kerülnénk?
A Passió elimádkozása ma újra lehetőséget ad arra, hogy válasszunk a szereplők között. Ma újra beállhatok valaki mögé és felvállalhatom cselekedeteit. Te kinek a bőrében éreznéd jól magad? Dönteni muszáj, mert mindannyian közülük valók vagyunk!
Bese Gergő atya
Forrás: 777blog.hu
