Kétségtelen, hogy ez a pár hét a legsűrűbb és legmozgalmasabb az egész évben. Akár vallásos, akár nem vallásos az ember, a Karácsony mindenkit mozgósít. Miközben mi keresztények arra készülünk, hogy a Békesség királyát fogadjuk szívünkbe. Jól van ez így, ha közben bennünk nincsen béke?
Egy valamire mindig is kíváncsi voltam. Mégpedig arra, hogy vajon hogyan ünnepelték a Karácsonyt régen az emberek. Amikor még nem az ajándék volt a lényeg. Persze, védekezhetünk azzal, hogy „de hát nekünk nem is ez számít, mert a hitünk nem erről szól” – de azért valljuk be, az ajándékozás, még ha láthatatlanul is, de ott lebeg a fejünk felett. Nem beszélve arról, hogy olyan világban élünk, ahol mindenhonnan ömlik a reklám, és valljuk be, földre szegezett szemekkel kellene sétálni ahhoz, hogy az ember ne találkozzon ezekkel.
A mai társadalom nagyon gazdag. Abból a szempontból legalábbis, hogy nagyon könnyű információt szerezni bármiről. Csupán egy kattintás, és feltárul előttünk szinte minden. Igazi világi emberek lettünk, sokat fejlődtünk az elmúlt időkhöz képest. Mondom ezt úgy, hogy nincs túl sok fogalmam arról, hogy milyen volt régen. Nagyon fiatal vagyok, bőven a rendszerváltás után születtem. Mégis az idősebbektől hallok néha nosztalgikus történeteket, hogy milyen lehetett régen ünnepelni. És ebből a sok történetből egy konklúziót tudtam kivenni:
Az emberek szívében és fejében volt bőven hely az ünneplésre.
És talán ez az, ami hiányzik. Rohanunk fel s alá, sürgünk-forgunk a nagy teendők közepette, hogy minden legalább olyan tökéletes legyen, amint azt a reklámokban, a médiában láttuk. Nos, ebben tényleg gazdagabbak vagyunk. Ez az „idilli Karácsony” az, ami nekünk úgy megvan, ami talán régen nem volt meg. Persze, azt nem mondom, hogy régen se lehetett egy ideális kép az emberek fejében, de talán nem is volt akkora szociális nyomás rajtuk ezen a téren.
De, hogy ne bágyadjunk bele a nagy nosztalgiába, szeretnék javasolni egy megoldást. Vegyünk példát az első karácsonyról, amikor még tényleg nem tudhatták, hogy milyennek is kéne lennie. A pásztorok egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy mi fog a környékükön történni. A bölcsek egy nagy királyt vártak, Mária és József pedig egy születendő gyermeket, de igazán szerintem ők sem sejthették, hogy ki is az ő kis Vendégük. Mégis bizton állíthatom, hogy az volt minden idők legszebb Karácsonya.
Legyen bennünk is ez a fajta szegénység. Ne készüljünk túlzottan sem az érzésekre, sem az ajándékokra, legalábbis ne úgy, ahogy eddig tettük. Most már maradjunk csendben, és legyünk nyitottak Istenre, arra, hogy megmutassa, mit akar nekünk nyújtani ezen az ünnepen. Mert látnunk kell, hogy az, amit Ő adni akar nekünk, sokkal értékesebb, mint az el tudnánk képzelni.
Kiss Máté
A cikk a 777blog.hu oldalán jelent meg, melyet változtatás nélkül közlünk.
