Ahogy ígértük, márciustól sorra bemutatjuk a civil utca lakóit. Az első a sorban a Shalom közösség, akik már visszatérő vendégek. Tavaly már messziről lehetett őket látni a sátrak között, hiszen narancssárga pólóban, narancssárga molinókkal és széles mosollyal várták az arralátogatókat.
A Katolikus Shalom közösség már több éve van jelen Magyarországon. 2009 októberében 5 misszionárius érkezett Budapestre Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek meghívására, hogy hazánkban is elvigyék a fiataloknak Krisztus örömhírét és a shalomos lelkiségen keresztül segítsenek elmélyíteni Istennel való kapcsolatukat.
A közösség ma már több rendezvényt, keresztény bulit szervez ebből a célból. Táborokat, imacsoportokat, imaestet és lelkigyakorlatokat tartanak és a művészeten keresztül próbálják elérni a fiatalokat. A bulikon fellép a közösség zenekara és tánccsoportja, mellyel az evangelizáció a jézusi szeretet és öröm átadása az elsődleges cél. A bulikon brazil magyar tánctanítás is színesíti a programokat. Nagy ajándék, hogy 2019 júniusában a közösség megnyitotta a HungaRio nevű kávézót, amely otthont ad különböző programoknak, előadásoknak, imacsoportnak és mindemellett nagyszerű lehetőség nyújt az evangelizációra egy csésze brazil kávé mellett.