Jövő és zene – Még két tanúságtevő a Mladifesten

By 2019-05-24Program

Ma este már együtt leszünk Máriabesnyőn és kezdetét veszi a II. Máriabesnyői Mladifest.

Igaz, ma már elkezdődik a Mladifest, de még mindig tudunk újat mondani. Egy kis változással vasárnap két új tanúságtevő is csatlakozott az előadókhoz Szabó Balázs és Varga István személyében. Alábbiakban bemutatjuk kicsit őket.

Szabó Balázs gospelzenész-zeneszerző

Szabó Balázs keresztény családba született 5 testvér közé. Ott kapta meg a hitbéli alapokat, de középiskolás korában kezdett kicsúszni a talaj a lába alól. Szép sorra megjárta a könnyűdrog-,  ajzószer-, tudatmódosítószerhasználók útját. Most már viszont már 16 éve, hogy nincs ezekre szüksége. A Mária Rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott:

“Ma már teljesen más motivál, mint az, hogy a saját dicsőségemet keressem az ilyen színpadi dolgokban. Engem az érdekel, hogy amikor kiállok a színpadra, akkor még egy embert Jézushoz tudjak vezetni. Tehát az én dolgom gyakorlatilag a legkönnyebb, mert kiállok, rá kell mutatnom az Úristenre, és  onnantól kezdve a többit ő elvégzi.”

Varga István Világutazó Marketing Szakember & Jövőkutató

Influenszer, automatizálás, internet, gyorsulás… minden, ami a jövőbe mutat. Meddig tartható még a fejlődés? Hol áll meg ez a pörgés, ami a mai világot jellemzi, és mi lesz a fiatalokkal, akiknek tartani kell a lépést, hiszen ez jelenti a jövőjüket? Varga István előadásain csak úgy vonnza a tekinteteket, midenki csupa fül és rendszerint úg yérzi a hallgatóság, hogy az előadásainak túl hamar lett vége. Vasárnap ő fogja kezdeni a tanúságtevők sorát.