Az indiai Keralában nem engedélyezik a szentáldozást a katolikus templomokban: fertőzhet!
Június 8-án hétfővel újra megnyílhatnak a kultikus helyek a hívek előtt Indiában. Ám a katolikus hívek hiába is mennek a templomba, a keralai állam kormányzatának rendelkezése értelmében nem járulhatnak az Oltáriszentség vételéhez.
Az Asianews katolikus hírügynökség hétfői tudósítása szerint az indiai központi kormány rendelkezése értelmében megnyithatják kapuikat az összes kultikus helyek, köztük a katolikus templomok, miután március 25-étől kezdve a koronavírus járvány terjedése miatt rendeletileg bezárták őket. A központi kormány rendelkezését követően az egyes indiai államok saját hatáskörükben pontosították a lehetőségeket, alkalmazva azokat a helyi sajátos körülményekre. Jóllehet éppen a délnyugat indiai keralai állam a legkeresztényibb az összes között, ráadásul jelenlétük Szent Tamás apostoltól kezdve, kétezer éves történetet jelent, a helyi vezetés mégis diszkriminatív döntést hozott. Megtiltotta ugyanis, hogy a hindu szertartások végén a templom ajtajánál kiosszák a szokásos apró süteményeket, a prasadam-ot, mint egy kedves szeretetgesztust. Ám a katolikusok prasadam-a, az Eucharisztia nem egy jótékonysági falat, hanem az egész szentmise lényege. Ezt lehet, hogy nem tudják pontosan India minden államában, de Keralában a lakosság közel egy ötöde keresztény, éppen ezért kelt megdöbbenést a döntés.
A rendelkezés kapcsán sok keralai egyházmegye vezetése úgy döntött, hogy továbbra is zárva tartják a templomokat. Antony Kariyil érsek metropolita, az állam legnagyobb, Ernakulam Angamaly egyházmegyéjének a főpásztora kijelentette: „jobb ha egyelőre még zárva tartjuk a templomainkat”. Thomas Puthenpurackal atya, Thekkekara plébánosa a Changacherry egyházmegyében azt nyilatkozta az AsiaNews hírügynökségnek, hogy jóllehet már fertőtlenítette a templomot és a plébániát, mégsem nyitja meg a templomot a hívek előtt: „Ha nem áldoztathatnak, akkor mi értelme van annak, hogy a hívek eljönnek a szertartásra?”.
Vasárnap este Joseph Perumthottam érsek, a Changanacherry-i egyházmegye főpásztora is azt nyilatkozta, hogy nem nyitják ki templomaikat a szentmisékre, mert olyan bonyolult adminisztratív eljárásokat vezettek be, melyek ellehetetlenítik a szentmise megtartását. A papoknak regisztrálniuk kell minden alkalommal minden személyt, aki a szentmisére érkezik. Egyszerre legfeljebb száz hívő vehet részt a szentmisén, fel kell szedni a templomok szőnyegeit. Nemcsak a szenteltvíz, hanem a szent olajok használata is tilos, így valójában az egyház nem végezheti a szentségi tevékenységét, ráadásul be sem engedhetik a templomba a 65 év feletti híveket. Jóllehet május 31-én egész Indiában feloldották a korábbi zárlatot, és immár az enyhítés ötödik fázisába léptek, a járvány azonban tovább terjed, ennek jele a negyedmillió fertőzött és a 7200 elhunyt személy.
Forrás: www.vaticannews.hu
Fotó: www.examiner.org.hk/