Már két hónapja, hogy a lezárt határok miatt megközelíthetetlen a zarándokhely.
A Spanyol és Portugál Egyházak felajánlása Jézus Szent Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének. Az imádságba Magyarországot belefoglalták.
Szerte a világban a mai napon a nőket ünneplik. Nem mindig szólt ez kedveskedésről, virágok és ajándékok özönéről, de ami még biztosabb, hogy sosem volt keresztény ünnep. A mai napon mégis arra hívunk benneteket, hogy imádkozzunk együtt a nőkért, asszonyokért, leányokért! Az ima eredetileg a 777 oldalán jelent meg.
A 2019-es fesztivál egyik előadója Nagy Bálint SJ jezsuita pap volt. Arról tanított bennünket, hogy nem szabad félnünk a csöndtől, amelyben egyszerre érezhetünk vonzást és taszítást is. El kell fogadnunk, hogy a szívünknek ellentétes mozgásai vannak. Ha ezt megtesszük, akkor tudunk igazán elmélyülni, fejlődni.
Pont 9 nap van még hátra a II. Máriabesnyői Mladifestig, így arra gondoltunk együtt készülhetünk a fesztiválra egy kilenced imádkozásával.
“Templom csendes mélyén, oltár-rejteken, hófehéren Jézus, titkon ott pihen…” – szólal meg lelkemben egy, még gyerekkorom ministráns éveiben sokszor felcsendülő egyházi ének, miközben csodálattal nézem Őt, az oltárra helyezett szentségtartóban.
Évek óta foglalkoztató téma, hogy lehet az Úr közelében lenni, hogy lehet Vele kapcsolatba kerülni. Egyedül töltött óráim egyikében csodálkoztam rá arra, hogy elég megszólítani Őt, és utána minden jön. Mintha a szívemben szólítana meg és belső ajkak által jönnének a szavai. Kedves, bátorító szavai elérnek a legszomorúbb pillanataimban is, és ez a fajta hangulat hamar átváltozik nyugalmas, békességgel teli idővé. Hallani azt, hogy bukdácsolásomban még jelentősebben megmutatja önmagát. Így letehetett egyszülött fia keresztjének cipelésekor is. Ment, tűrte a fájdalmat, és mivel őszinte szívvel bízott a Mennyei Atya jóságában nem volt szíve feladni a rábízott feladatot.