Hová lett a hit?

By 2019-02-06Egyéb

2019. február 8-án, Rakamazon tart előadást Bese Gergő atya Hová lett a hit? címmel.

A rakamazi nagytemplomban szentmisével kezdődik a program, melynek címe Hová lett a hit? A mise után következik Gergő atya előadása, mely széles témát ölel fel a kérdéshez kapcsolódóan. Meglehetősen kritikus a kérdés, hiszen minket, gyakorló keresztényeket is megállít a felvetés, miszerint a hit kiveszett a világból. Sokszor halljuk, hogy a fiatalok már nem követik szüleik vagy inkább nagyszüleik hitét, a templombajárás, a szentségek felvétele vagy az imádság pusztán formasággá silányult, vallásoskodás lett. Az élő hit azonban hiányzik a világunkból. Szerencsére akadnak ennek jó ellenpédáui, de ami a legfőbb, mi magunk is azok lehetünk. Sőt, felelősségünk van, hogy jó példával járjunk elöl, és hirdessük az életünkkel, tetteinkkel, szavaikkal, hogy van még élő hit a földön.

Az előadáson Gergő atya beszélni fog az egyház mai helyzetéről, melyből számos helyen szer tapasztalást, hiszen Pannonhalmán káplán, hitoktat, tanít gimnazistákat, zarándokutakat szervez külföldre és még sorolhatnánk. Legutóbb éppen Panamában járt az Ifjúsági világtalálkozón. Ehhez kapcsolódóan beszél majd a mai ifjúságról is, hiszen egyik szívügye a mai fiatalság, az ifjúság.

A 18 órai szentmisére és az utána, 19 órakor kezdődő beszélgetésre mindenkit szeretettel várnak Rakamazon. Az előadás a művelődési házban lesz.