Az Alfa Szövetség is ott lesz a Civil faluban

By 2019-03-08Civil falu

Ismét új lakóval bővült a Civil falu. Immár az Alfa Szövetség is csatlakozott, így találkozhatsz velük is a II. Máriabesnyői Mladifesten. Ehhez nme kell mást tenned, mint regisztrálnod a fesztiválra!

Ezt olvashatjuk az Alfa Szövetség oldalán a bemutatkozásnál:

“Az 1996 tavaszán életvédő szemléletű magánszemélyek – közöttük védőnő, orvos, pszichológus, tanár, újságíró, pap – szerepeltek az Alfa Magzat-, Újszülött-, Gyermek- és Családvédelmi Szövetség alapítói között. Rövidített nevünk: Alfa Szövetség.

Alapelvünk

Az emberi élet a fogantatással induló és a biológiai halállal végződő folyamat. A megfogant embernek ennél fogva természetes emberi joga van a méhen belüli fejlődéshez és a megszületéshez. A szövetség tagjai a megfogant és megszületett gyermekek védelme érdekében önkéntesen tevékenykednek.

Küldetésünk

Kiemelten közhasznú szervezetként küldetésünk egy termékeny és gondoskodó, minden emberi életet védő társadalom megalapozása, amelyben a válsághelyzetben lévő – másállapotukat súlyos tehernek érző – szülők minden elérhető személyes és gyakorlati (szociális, egészségügyi, lelki, nevelési, jogi, stb.) szolgáltatást megkapnak annak érdekében, hogy gyermekeiket biztonságosan kihordhassák, megszülhessék és nevelhessék, ezáltal megelőzhető legyen minden termékenységellenes magatartás, többek között a magzatelhajtás és az újszülöttgyilkosság. (Lásd még: “Gondozási alapelveink“!)

Szolgáltatásaink

Célunk elősegíteni a válsághelyzetben lévő, magukat terhesnek érző nők magzatainak biztonságos kihordását és megszületését, valamint azt, hogy minden gyermek családban, illetve család típusú kisközösségben nevelkedjék. A főként női önkéntesekből álló, ún. “Alfa-hangok” segítségével szociális, családsegítő, gyermek- és ifjúságvédelmi, bűnmegelőző és ismeretterjesztő szolgáltatásokat nyújtunk, beleértve a válságügyeletet, terhességi teszteket, szülésre való felkészítést, anyaotthoni elhelyezést, örökbeadás/örökbefogadás előkészítését, jogi tanácsadást, kiadványok megjelentetését, konferenciák tartását. Szolgáltatásainkról részletesen a “Szolgáltatásaink” menüpont alatt olvashat.”

Ha te is szívesen csatlakoznál hozzájuk, vagy jobban megismernéd a munkájukat, gyere el a Máriabesnyői Mladifestre 2019. május 24-26-a között és beszélgess velük személyesen a Civil faluban! Regisztrálj most, gyorsan és egyszerűen, hogy nehogy lemaradj!