Karitász, a tevékeny szeretet – Újabb lakó a Civil faluban

By 2019-04-17Civil falu

A Civil faluban megjelenő szervezetek közül talán a Magyar Katolikus Karitász a legismertebb országszerte. Jóformán minden faluban jelen vannak, segítenek, szervezkednek, gondoskodnak. Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy helyük van a plébánián kívül is példáu egy ifjúsági fesztiválon. A Karitász azonban az a szervezet, akik megtanítanak mindnyájunkat tenni a jót vagyis éppen azt, amit Jézus kért tőlünk.

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Karitász bemutatkozását olvashatjátok, melyet az oldalukon is megtalálhattok:

“A Katolikus Karitász egyházi jogi személyiségű közcélú humanitárius szervezet, amely korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segíti a rászorulókat szociális, egészségügyi intézmények fenntartása és különböző segélyprogramok, akciók útján.

Munkánkat a nagy nemzetközi segélyszervezetek által kidolgozott és elfogadott alapelvek, szabványok határozzák meg. Legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a karitász hálózatban dolgozó önkéntes és hivatásos munkatársak személyes szeretete jusson el az általunk támogatott emberekhez. A szeretetszolgálatot közösségben gyakoroljuk és ezekbe a közösségekbe szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Az istenszeretetben gyökerező felebaráti szeretet elsődlegesen minden egyes hívő feladata, ugyanakkor az egész egyházi közösség feladata is minden szinten: a helyi közösségektől kezdve a részegyházakon (egyházmegyéken) át az egész világegyházig. Az Egyháznak mint közösségnek is gyakorolnia kell a szeretetet. Ez viszont megköveteli, hogy a szeretetnek meglegyenek a szervezetei ahhoz, hogy a közösségi szolgálatot rendezetten tudja végezni (XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű enciklikája a keresztény szeretetről). A Karitász tehát egyszerre mozgalom és intézmény. Mozgalom, amelyben önkéntesek dolgoznak és intézmény, amely a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezeteként a munkához szükséges kereteket adja meg.

8 fő tevékenységi körben végezzük munkánkat:

A képek a Karitász oldaláról és Facebook-oldaláról származnak.

 

Regisztrálok a Mladifestre!