Kora délelőtt érkeztem meg Budakalászra, ahol nem volt nehéz dolgom, mert a legszebb kertet kellett keresnem. Holló Andráshoz igyekeztem, aki kertészmérnökként végzett, majd tánctanár lett. Elvégezte a teológiát is, de igazi megtérése csak egy tragikus motorbaleset után következett el, amely kerekesszékbe kényszerítette. Most táncot tanít, hitoktat és előadásokat tart Istenkapcsolatról, férfi és női szerepekről és Isten személyes szeretetéről. Az interjú a 777blog.hu oldalán jelnet meg.
Emlékszem, még gimis koromban jártam hozzád társastáncra. Osztálytársaimmal akkoriban éltük a vihogós kamaszkorunkat, amikor napokba tellett, hogy megszólítsunk egy fiút. Te mégis könnyedén vettél rá bennünket, hogy táncoljunk egymással. Máig nem értem, hogy csináltad!
Én sem tudom, hogy érem ezt el! A fiúk például partnerek a viccelődésben.
Akkor nálad ezért van sok fiú?
Igen, egyrészt. A fiúkkal való beszélgetésekből, visszajelzésekből tudom, hogy sokan elég erős önbizalomhiánnyal küzdenek. Az egyik jó dolog számukra a viccelődés, a másik, hogy elfogadom őket olyannak, amilyenek. Én soha nem részesítem hátrányban azokat a legényeket, akiken látom, hogy sokkal nehezebben megy nekik. Nem valamilyen mércéhez akarom őket igazítani, hanem az élményhez akarom hozzájuttatni.
Sokan mondják, hogy akivel jól tudsz táncolni, azzal jól tudsz élni is. Osztod ezt a véleményt?
Abszolút osztom. A táncban nagyon sok minden kiderül: számomra a tánc egy párkapcsolati tréning. Ezért egyre intenzívebben odafigyelek, hogy segítsek a férfi- női szerep tisztázásában. Például én a salsát a hódolat táncának tekintem: a férfi rajong a nőért, ő pedig lubickol ebben a rajongásban. A hölgy pont attól lesz csodálatos, hogy a férfitől megkapja ezt a fajta hódolatot. Egy sima kar alatt forgatás, ami egy teljesen alap figura, a salsában nem arról szól, hogy a férfi csupán megemeli a kezét és a hölgy aláforog, mint mondjuk egy rockiban. A salsában egy ilyen kézmozdulatnál a férfi a hölgyet körbesimítja. Ez a tánc annyira kifejezi az érzelmeket és tanít is érzelmeket kifejezni.
Nagyon sok fiúnál és egyre több lánynál tapasztalom, hogy nem tudnak érzelmet kifejezni. Merevség van bennük. Pedig deszkával simogatni nem lehet! Szerintem az érintésnek óriási szerepe van az emberi kapcsolatokban.
És itt a kereszténységről is kicsit gondolkodni kell. A kereszténység sose tiltotta az érintést, mégis valahogy az erotikával kötjük össze.
Erre te nem kaptál kritikát, hogy egyházi iskolában túl erotikus ilyen táncot tanítani a kamaszoknak?
Voltak ilyen hangok, de hivatalosan sosem jutottak el hozzám. Ami viszont nagyon érdekes, hogy a mai világban egy tanárt állandóan kritikával szemlélnek és a pedofília kérdése nagyon durván benne van a pakliban. Ha a gyanú fölmerül, akkor az illetőt kinyírják. Én meg olyan ember vagyok, aki állandóan ölelgetem a tanítványaimat és ők is ölelgetnek engem. Azon gondolkodtam, hogy a mai totál elferdült világban, ahol mindentől félünk és mindent törvényekbe próbálunk igazgatni, ott én mit tudok kezdeni? Lábon ezt nem éreztem át ennyire.
Ezek szerint nagy váltás volt a baleset.
(2007-ben, 37 éves korában motorbaleset következtében megrepedt a gerince és mellkastól lefelé lebénult. Az orvosok bíztak a felépülésben, de hamar kiderült, hogy orvosi műhiba miatt nem várható gyógyulás.)
Nagyon sok mindent megértettem rólunk, emberekről, hogy az Istenkapcsolatunkban hogyan működünk. Éppen ezért nagyon fontos nekem, hogy amikor hazajövök, hívom a gyerekeimet: “Gyertek, öleljük meg egymást!” Odamegyek este lefekvés előtt, jól magamhoz szorítom a lányomat, pedig már majdnem kétszer olyan magas, mint én így ülve. A feleségem teljesen távolságtartó volt, amikor megismertem. Nagyon fura volt annak idején áttörni ezt a határt nála, és a mai napig nehéz. Ettől függetlenül egy házasság lehet határtalanul boldog. Más a szeretetnyelvünk, ez kőkeményen érződik. De elfogadjuk.
Megtanultátok jól kommunikálni?
Abszolút. De az az igazság, hogy a kommunikáció után sem válik könnyebbé a dolog, csak tudatosabbá. Ne tévesszük meg egymást ezzel! A keresztények között is sokszor látszik, hogy logika alapján kikövetkeztettek, megtanultak valamit, de még nincs az Istenkapcsolatról tapasztalatuk. Az utóbbi időben nagyon sokat beszélgetek fiatalokkal Istenképekről. Ez nagyon érdekes dolog, mert igazából ez nem kép, hanem egy érzéshalom, egy viszonyulás, egy kapcsolat. Nem is gondolunk bele, de életünk minden másodpercében benne van az Istenkép. Ahogyan viszonyulunk Istenhez, ahogy érezzük, hogy Ő viszonyul hozzánk, ennek következtében pedig mi hogyan viszonyulunk önmagunkhoz.
Egyszer azt mondtad, Isten elég erősnek talált arra, hogy ezt végigcsináld, akkor magadat is elég erősnek kell tartanod. Ez nem ugyanilyen elvárás?
De, ez nagyon nagy elvárás, de egyben nagyon nagy segítség is. Ilyen helyzetben (motorbaleset), amikor az ember előtt összeomlik minden, amikor úgy érzed, mindennek vége, akkor csak ez ad erőt. Akkor ez nem elvárás, hanem erőforrás.
Amikor a mélypontok mélyén vagy, amikor úgy érzed, hogy az életednek semmi értelme, akkor abból meríted az erőt, hogy Isten lát értelmet az életedben.
És mi lehet az a keresztény életforma, amit gyötrő elvárások nélkül, de mégis meg kell követelnünk magunktól?
Szerintem keresztény emberként egymást kell segítenünk az Istennel való kapcsolat felé. Ha valakinek Istenélménye van, akkor erősítsük meg, hogy az mekkora jó buli.
Ha neked saját Istentapasztalatod van, végtelenül legyél boldog, mert ez nagyon nagy ajándék!
Másfelől, úgy érzem, a kereszténységnek valahol az a béke is a lényege, amiről Jézus beszél. Ha az embernek megvan a belső békéje, abból állandóan tud meríteni. A krisztusi békéből határtalan nyugalom sugárzik. De nem álszenteskedő komolyságról beszélek, ami keresztény körökben nagyon sokszor jelen van.
Életszerűnek kell lennie.
Igen. Isten a teljesség, benne van a mosoly és a szomorúság is. Ha én az Istenkapcsolatomat csak a mosolyban akarom megélni, akkor az felemás. Ha csak a szomorúságban, az is felemás. Meg kell próbálni átitatódni Istennel.
Neked mik a trükkjeid, hogy ez a személyesség meglegyen az Istenkapcsolatodban?
Szerintem az Istennel való kapcsolat nagyon dinamikus. Azt szoktam mondani, öt dolog van az ember életében, ami hogyha érvényesül, akkor Istennel állandó kapcsolatban tud lenni. Az egyik az imádság. Ez alatt azt értem, hogy imádságra hangolt lélek szükséges. Ha mész az autóban, nem kell rádiót hallgatni feltétlenül, nyugodtan lehet imádkozni, vagy például ha munkába mész, akkor is. Mellette nagyon fontosnak tartom a Szentírást. Mindig kis falatokat szoktam ajánlani, amit utána napközben forgathat magában az ember. A harmadik a böjt. Ezt is nagyon fontosnak tartom. A katolikus egyházban a böjt egy kicsit le van értékelve. Elgyakorlatiasodott az egész.
Úgy teszünk, mintha a böjt rólunk szólna. Pedig a böjt Isten dicsőítéséről szól. Plusz egy eszköz arra, hogy még inkább Isten felé tudjak fordulni.
Ezt nagyon kevesen fogják fel így.
Pedig a böjt a kapcsolatépítésről szól, nem arról, hogy önmegtartóztatást végzek. Az önmagában semmit nem ér. Más vallási kultúrákban is benne van a böjt, de a keresztény böjt nem lehet olyan, mint bármelyik más vallási böjt! A keresztény böjtnek Istenről kell szólni. A negyedik, amit fontosnak tartok, a közösség. Egyedül kereszténynek lenni, szinte lehetetlen. Nem tudunk megmaradni Istenben, mindenképpen kellenek támogatók. Istenben élő emberek. Az ötödik az alamizsna. Borzasztó fontosnak tartom, hogy alamizsnálkodjunk. Az alamizsna arról szól, hogy állandóan tudatosítom magamban, hogy amim van az nem az enyém. Istentől kaptam, úgyis megadhatja újra. És ez nemcsak a pénzre igaz. Azt szoktam mondani, hogy a gyerekek ne alamizsnálkodjanak pénzben, hiszen nincs pénzük. Hanem mondjuk az idejükkel. Menjenek és segítsenek valakinek.
Az alamizsna lényege, hogy abból adok, ami nekem van, és nem kérek cserébe semmit, mert Isten fog engem megjutalmazni. Ezért tartom nagyon fontosnak a tizedet is.
Visszatérve a közösségre, mi emeli a közösséget egy jó baráti társaság, egy baráti csapat fölé?
Az, hogy minden embernek Istennel van személyes kapcsolata. Ha az emberek egymáshoz kapcsolódnak és közösen akarnak Istenhez kapcsolódni, akkor baj van, az nem működik.
A közösség Istenkapcsolata nem helyettesíti a személyes kapcsolatomat Istennel.
Én ezt tartom közösségnek, ahol minden ember Istené, és ezt mindenki tudja is magáról.
Lehet, hogy a férjemmel azért nem tudunk sokáig megmaradni egy közösségben sem, mert nincs meg mindnyájunknak ez a személyes Istenkapcsolata…
Nektek kell lenni a mustármagnak. Ez egy borzasztó nagy és nehéz feladat. De nem lehet egyfolytában mustármagnak lenni! Egyébként a teológián nagyon sokat támadták a kis gyülekezeteket. Nagyon sok igazság van abban, amit mondtak nekünk, csak egy dolgot nem értenek meg, hogy ők pont a személyes Istenkapcsolatra fekszenek rá. Ezért a közösségeiknek nagyon nagy az ereje, mert ott nem dőlnek ki az emberek, ott egymás után nyúlnak. Ott tényleg komolyan veszik, hogy mind Isten előtt vannak és nem tehetik meg, hogy hagyják egymást kidőlni a közösségből. Ezt onnan tudom, hogy egy protestáns gyülekezetbe is járok. Azért, mert ott érzem magam igazán közösségben.
Mi fogott meg téged abban a közösségben?
Két dolog volt, ami olyan mélyre hatolt bennem, hogy elköteleződtem a gyülekezet mellett. Amikor legelőször elmentem egy imaalkalomra, mindenki odajött hozzám, mindenki megölelt, örültek, hogy ott vagyok. Amikor vége lett az Istentiszteletnek, akkor is odajöttek, beszélgettek és kérdezték, hogy vagyok, miben segíthetnek. Mintha ezer éve ismertük volna egymást. A másik, ami megfogott, egy párkörhétvégén történt. Kitalálták a szervezők, hogy beszélgessünk arról, hogyan működik a szexualitás a házasságainkban. Mi, a feleségemmel már pedzegettük ezt a témát katolikus körben, de nem működött. Az emberek ezt titoknak tartják, pedig rengeteg lelki betegség forrásozik belőle. Viszont ott, a hétvégén 14 házaspár őszintén, komolyan, teljes szeretettel együtt tudott beszélgetni a szexualitásról. Akkor azt mondtam, ahol ez megtörténhet, én ott leteszem a voksomat.
(Közben elindul a felesége és a két gyereke kirándulni.)
Ilyenkor nem hiányzik, hogy te is velük menj?
Dehogynem. Nagyon is. De már túltettem magam ezen.
De azért gondolom van olyan útvonal, alkalom, amire te is tudsz menni velük.
Igen, amit a gyülekezet szervez. Mindig olyat szerveznek, ami kerekesszékkel járható. Ha mégsem, akkor mindig leülünk és megbeszéljük. Most nyáron is ez volt. Elmentünk Orfűre, ahol van egy tó. Amíg ők elmentek kirándulni, én körbetekertem a tavat, háromszor.
Elég sok mindent visszavezettél az életedbe, amire azt mondanánk elsőre, hogy azt kerekesszékkel nem lehet.
Ez érdekes dolog, mert először a belső békének kellett kialakulnia, csak utána tudtam ezeket visszaépíteni az életembe. Nagyon sok segítséget kaptam. Azért, ha nem Virág a felségem… Ki tudja?! Manapság bennem szokott lenni ez a gondolat, hogy most már annyit kaptam a Virágtól, hogy itt az ideje valahogy törleszteni.
Ő is egyből csatlakozott veled a gyülekezethez?
Virág olyan ember, hogy nem lehet semmire se kényszeríteni. Megengedte, hogy én járjak a gyülibe, de őt nem érdekelte. Érdekes volt, mert én nem éreztem, hogy különösebb változások történnének bennem. Fél évvel azután, hogy oda kezdtem járni, elmentünk szokásos módon a gyerekekkel vasárnapi Istentiszteletre. Üldögéltünk, üldögéltünk, egyszer csak valaki megfogta hátulról a vállamat. Akkor leesett a tantusz, hogy Virág eljött. Hazafelé jövet megkérdeztem, miért. Azt mondta, hogy ő azt látta, hogy vasárnapról vasárnapra egyre jobb ember jön haza. És egyszerűen látni akarta, hol érik el nálam, hogy egyre jobban szeretem őket és egyre kiegyensúlyozottabb vagyok.
És mi a helyzet a gyerekeknél? Ők mennek veled a gyülekezetbe?
A gyereknél eljön az az időszak, amikor nem akarnak templomba menni. Akkor felvetődik, hogy mi a stratégia. Levente olyan személyiség, mint az anyukája, őt erőszakkal semmire nem lehet rávenni. Meg kell értenie, hogy miről szól a vasárnap. Azt találtam ki, hogy Leventével elmegyünk Vácra. Kompozunk, a Szentendrei-szigeten bulizunk, fagyizunk és közben beszélgetünk arról, hogy a vasárnap miről szól. Annyira pozitívan sült el! Blankával Dobogókőre mentünk fel, ott sétáltunk egy picit. A végén még imádkozott is, saját maga!
A gyerekeknek azt kell megtapasztalniuk, hogy Isten személyesen velük akar kapcsolatot teremteni. Nem a tömeggel, nem a közösséggel, velük személyesen.
Lábánné Hollai Katalin
Fotó: Hollai Kornél
Holló András a Mladifest tanúságtevői között lesz, az ebédszünetben pedig személyes beszélgetésre is lehetőség vele.
