Az elfogadó szeretet közössége – Regina Pacis Közösség

By 2019-04-27Civil falu

Kiss Anikó nővért már bemutattuk nektek. Ő egy nagyon különleges szerzetes rend tagja. Ez a Regina Pacis Közösség, mely a Mladifest Civil falujában is ott lesz májusban.

A Regina Pacis Közösséget 1986-ban egy olasz házaspár, Alessandro Nottegar és Luisa Scipionato alapította Veronában. Előzőleg három kislányukkal éveket töltöttek el Brazíliában, hogy a legszegényebbeket szolgálhassák. Sandro mint önkéntes orvos dolgozott a szegények és leprások között. Miután visszatértek Olaszországba, ösztönzést kezdtek érezni arra, hogy új küldetésben szolgálják az Urat. Rövidesen a Nottegar házaspár körül egy kis imaközösség alakult ki. 1986-ban a Gondviselés rendkívüli segítségével egy nagy házhoz jutott a közösség, amely „Regina Pacis” néven kezdte meg közös életét és tevékenységét. Nem sokkal ezután Sandro váratlanul meghal és így az Úr a kereszt jelével pecsételte le az új művet.

Közösségük a különböző hivatások tiszteletben tartásával törekszik az evangélium megélésére, különösen az egyszerűségben, az alázatban és a kereszt szeretetében. Így a családosok, szerzetesek, laikusok, – mindenki saját életállapotának megfelelően – megosztják egymással az imádság, a szolgálat és felüdülés óráit.

A Regina Pacis családja három ágból tevődik össze: az együtt élő belső közösségből, a világban élő külső közösségből és a baráti körből.

A közösség az Atya iránti bizalomteljes ráhagyatkozás légkörében él. A közösség szíve Jézus, akiben az egység és kiengesztelődés állandó forrása található. A Krisztus-követés mintaképe pedig Mária, akinek anyai oltalmában bízva élnek. Meghatározó jellemző: az ima, az elfogadó szeretet, a szegények szolgálata és az evangelizáció.

A napi szentmise, a szentségimádás, a liturgikus és a dicsőítő ima, a Szentlélek segítségül hívása adják közösségük életének és küldetésének megtartó és előrevivő erejét. Az elfogadó szeretet gyakorlásában és a missziós szolgálatban fejeződik ki az evangélium iránti elkötelezettség az Úr szolgálatára a szenvedőkben és a szegényekben.

Gyere el te is a Máriabesnyői Mladifestre május 24-26 között és ismerkedj meg a közösséggel és Anikó nővérrel!

Jövök a Mladifestre!

 

 

Forrás: regi.katolikus.hu, kép: lusciniola.blogspot.com