Találjuk meg újra a föld szent tiszteletének az értelmét

By 2020-04-22Egyéb

Április 22-én, a „Föld napja” kezdeményezés 50. évfordulóján Ferenc pápa szerdai katekézisét a teremtésvédelem témájának szentelte és a Teremtő iránti felelősségünk jegyében sürgette a föld és föld legszegényebbjeinek a védelmét.

Katekézisét ezúttal is az Apostoli Palota könyvtárszobájában tartotta zárt körben, ám internetes élő közvetítés formájában. A katekézis elején hangzott el Isten szava a teremtés könyvéből: „Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze” (vö Ter 2,8-9.15).

 

„Ma ünnepeljük az 50. Föld Világnapját, mely alkalom arra, hogy megújítsuk elkötelezettségünket, hogy szeressük a közös otthont és vegyük gondjainkba azt emberi családunk leggyengébb tagjaival együtt” – kezdte beszédét a pápa. Mint a tragikus világjárvány példája mutatja, csak együtt tudjuk magunkra vállalni a leggyengébbeket és legyőzni a globális kihívásokat. A pápa Laudato sí kezdetű enciklikája jegyében a „közös otthon iránti felelősségre” buzdított.

 

Hivatásunk az összes teremtmény tisztelete

 

A föld anyagából formáltak bennünket és a föld gyümölcsei tartják fenn az életünket. Ehhez a földi elemhez társul az Isten „éltető lehelete”. Mint „imago Dei”, az Isten képére teremtett lények egyetlen emberi családot alkotunk és együtt élünk Isten egyéb teremtményeivel. Hivatásunk az összes teremtmény tisztelete és az együttérzés minden testvérünk iránt, főként a leggyengébbek felé, követve az üdvösségünkért emberré lett Isten Fiát – hangsúlyozta a pápa.

 

A föld nem bocsátja meg sohasem az ellene elkövetett bűnt

 

Ám önzésünk miatt nem teszünk eleget a ránk ruházott felelősségünknek, aminek jele a közös házunk állapotának rosszabbra fordulása. Beszennyeztük és kiraboltuk a földet, mellyel a mi életünk is veszélybe került. Ferenc pápa megbecsüléssel szólt azokról a nemzetközi mozgalmakról és kezdeményezésekről, melyek felébresztik a lelkiismeretet. Hibát követtünk el, sőt vétkeztünk a föld és a Teremtő ellen, mely egy spanyol mondás szerint „nem bocsát meg sohasem”.

 

A természet tragédiái a Föld válaszai az őt ért bántalmazásokra

 

Helyre kell állítani a föld és az emberiség közötti harmonikus kapcsolatot, amit a Szentlélek művel – fogalmazta meg a feladatot Ferenc pápa. Ehhez újfajta módon kell tekinteni a közös otthonunkra, mely nem olyan erőforrás, amit ki lehetne zsákmányolni! A hívő ember számára a természetes világ a „Teremtés evangéliuma”, mely kifejezi Isten teremtő erejét az élet megformálásában, fenntartásában és az emberiség megsegítésében. Isten a teremtő munkája végén azt látta, hogy „mindez nagyon jó”. Amikor azonban ezeket a természetes tragédiákat látjuk, melyek a Föld válaszai az őt ért bántalmazásokra, Ferenc pápa szerint az Isten most egyáltalán nem mondaná azt, hogy ez egy nagyon jó dolog. Mi rontottuk el az Úr művét. A Föld világnapja ünnepén a hivatásunk arra szól, hogy találjuk meg újra a föld szent tiszteletének az értelmét, mert az nemcsak a mi otthonunk, hanem az Isten háza is. Ebből fakad bennünk annak a tudata, hogy szent földön állunk!

 

Éljünk harmóniában a földdel

 

„Szítsuk fel bennünk az esztétikai és szemlélődő érzéket, amit Isten helyezett belénk” – idézett a pápa a „Querida Amazonia” szinódus utáni apostoli buzdításából. A szemlélődés próféciáját főként a bennszülött népek révén értjük meg, akik azt tanítják nekünk, hogy nem gondozhatjuk a földet, ha nem szeretjük és ha nem tiszteljük. Nekik megvan a saját bölcsességük, hogy „helyesen éljenek”, nem az élvezet szempontjából, hanem harmóniában a földdel – tette hozzá szabadon a pápa.

Rámutatott, hogy szükségünk van az ökológiai megtérésre, melynek konkrét tettekben kell kifejezésre jutnia. Mint egyetlen és egymástól függő családnak szükségünk van egy közös tervre is, mellyel elhárítjuk a közös házunkat fenyegető veszélyeket. Ebben nagy jelentősége van annak, hogy együttműködjünk a nemzetközi közösséggel a közös otthon védelmében – utalt a pápa a két utolsó nagy nemzetközi klímakonferenciára.

 

Mindenkinek személyesen is hozzá kell járulnia a közös otthon megóvásához

 

Végül arra buzdított a pápa, hogy nemzeti és helyi szinten is szükség van összehangolt intézkedésekre, melyek minden társadalmi rétegből összetartanak és életet adnak az alulról jövő népi mozgalomnak, hiszen maga a Föld Világnapja is egy ilyen kezdeményezésből született. Ehhez persze mindenkinek személyesen is hozzá kell járulnia a maga részéről – szögezte le a pápa. A megújulásnak e mostani húsvéti időszakában kötelezzük el magunkat a föld csodálatos adományának a szeretetére és védelmére – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: vaticannews.hu

Fotó: www.rockstar.hu