
Az idei évben a Shalom közösség nem csak a Civil falut erősíti, hanem a tanúságtevők során is találkozhatunk velük.
Az idei évben a Shalom közösség nem csak a Civil falut erősíti, hanem a tanúságtevők során is találkozhatunk velük.
Ozsváth Kálmán az első két találkozó műsorvezetője volt és nagy örömmel fogadta el felkérésünket, hogy 2020-ban is segítse szolgálatával a fesztivál lebonyolítását.
Április 24-25-26-án került volna megrendezésre a III. Máriabesnyői Mladifest – Ifjúsági Fesztivál. Sajons azonban a koronavírus megakadályozta, hogy együtt legyünk. A szervezők, meghívott résztvevők azonban rövid videókon keresztül szeretnének szólni hozzátok.
Ebben a kis képgalériában Schwab Robin képeiből láthattok egy válogatást, melyek a fesztivál apróságairól, részleteiről készültek. Egy kis hangulat, benyomás a tavalyi fesztiválról.
A pénteki nyitónap után a szombati nap is nagy érdeklődés mellett zajlott a II. Máriabesnyői Mladifesten.
A libanoni Sancta Maria Kórus énekével ünnepélyesen elkezdődött 24-én a II. Máriabesnyői Mladifest. A tér zsúfolásig megtelt fiatalokkal és az előzetes időjárásjelentések ellenére még a nap is kisütött.
Bár a Programok oldalunkon már hetek óta fent van a várható program, még az utóbbi napokban is történtek apróbb változások. Ha szeretnétek igazán naprakészek lenni, keressétek felazt az oldalt. A teljességigénye nélkül itt is közöljük a várható menetrendet.
Nagy örömünkre több, mint két héttel a fesztivál előtt megtelt a Platina csomag.
Szervezők:
Médiatámogatók: